Jelenlegi hely

Címlap | Sümegi zarándoklat a Család Iskola szervezésében!

Meghívó zarándoklatra

 A Család Iskola szülői és baráti köre a hagyományokhoz híven idén is szervez

Sümegre búcsújáró zarándoklatot. Ebben az évben szeptember 21-én, vasárnap

lesz a kegytemplomban a Fájdalmas Szűz Anya főbúcsú, 10 órakor kezdődik az

 A Család Iskola szervezésében induló gyalogos zarándokok szeptember

21-én, tehát a búcsú napján hajnali 1 órakor indulnak a Fő téri

Szentháromság-szobor elől. A távolság kb. 30 km., ez az út - a pihenőket is

beleszámítva - 7 - 8 óra alatt tehető meg.

 Várvölgy fele megyünk, a reggelit pedig a sarvalyi erdészház melletti

pihenőnél költjük el. Kísérő autónk elviszi a nehezebb csomagjainkat,

felveszi az kifáradt gyalogosokat.

 Az „első búcsúsoknak” –azoknak, akik először indulnak gyalogos

zarándoklatra - ajánljuk, hogy a régi szokást felelevenítve kérjenek fel jártasabb

búcsújárókat búcsús keresztszülőnek, akik a hosszú úton vigyáznak rájuk. Az így

választott keresztszülő a sümegi templomba érve a szenteltvíztartónál keresztet

rajzol a búcsús keresztgyermek homlokára, és ők ezután már egész életükben

megtartják ezt a keresztszülői köteléket, hasonlóan, mint az újszülött korban

 Kérjük a résztvevőket, hogy a zarándoklat méltóságának megfelelően

csendben, imádkozó, áhítatos lelkülettel tegyék meg útjukat.

A Család Iskolások ebben az évben a végzős 8. osztályosaikért ajánlják fel

zarándoklatukat.

 Érdeklődni lehet Keszey Tivadar telefonján: 30/23 79 749, vagy a Család

Iskolában a Keszthely, Hunyadi u. 3. sz. alatt. Telefon: 83/320-107

Isten áldását kérve: Keszey Tivadar

Keszthely, 2014. szeptember 11.